Mi egy értékesítő feladata?

A mai világban már elég elcsépelt és negatív tartalmat hordoz az értékesítő, mint szakma. Ennek az oka, hogy szinte soha nem lett meghatározva helyesen az, hogy mi egy értékesítő valódi feladata.

Kérdés az, hogy te szeretnéd most megtudni, vagy már tudod, és izgalommal várod az én nézőpontomat?

Akik belekerülnek az értékesítésbe, azt látom, megnövekedett sikerszomjjal rendelkeznek, és bizony szeretnének nagyobb mennyiségű pénzhez jutni. Vágynak arra, hogy ott legyenek a színpadon, vagy esetlegesen valamilyen módon elismerjék őket, és a munkájukat. Ez teljesen érthető is, hiszen valljuk be őszintén nem olyan egyszerű az életük. Vagy csak akkor nem, ha valami hiányzik? Bizony, egy értékesítő elfárad, és sokszor elege lesz az emberekből, olykor pedig kiég, vagy elakad az életben, és felteszi magának a kérdést: „Akarom én ezt?” De, vajon ennek így kell lennie, vajon ez így a normális? Nem!

12 éve foglalkozom értékesítéssel, és kerestem az évek során a megoldást azokra a felmerülő problémákra, amelyekkel egy értékesítő nap, mint nap találkozik. Voltam menedzser is, és azt tapasztaltam, hogy valami hiányzik, egy formula, ami alapján könnyen meg lehet tanítani az értékesítést, de sokáig nem találtam. Amikor megtaláltam, tesztelgettem. Először magamon, és amit tapasztaltam, hogy könnyebb lett az értékesítés, és jobban tudtam segíteni az embereknek, mint előtte bármikor. A szerelmese lettem ennek a formulának, mert utána, ha csak egy kis részét is sikerült megtanítani másoknak, ők is jobbak lettek.

Mit is jelent a formula? A wikiszotar.hu szerint a következőt jelenti: Módszer, vagy alapelvek rendszere, amelyet arra használnak, hogy megoldjanak egy problémát, vagy sikerre vigyenek egy célkitűzést.

Ezt a formulát sokat kutattam, és rengeteg könyvet elolvastam az értékesítésről és az önfejlesztésről, de nem találtam. Tudtam, hogy kell lenni valaminek, ami segít abban, hogy az értékesítés ne egy mumus legyen. Meg is találtam, amikor a kezembe vettem Kasza Tamás könyvét. Először szkeptikus voltam, hogy egy magyar, és ráadásul nem is ismerem. Körülbelül a 30. oldal tájékán tartottam, amikor a véleményem teljesen megváltozott. Elkezdtem követni, és néztem a videóit. Egy valami nagyon megragadott, amikor azt mondta egy Kasza napon a színpadról, hogy az igazi értékesítés ETIKUS! Ezt kerestem! Ugyanis, amit addig olvastam, és hallottam, azt mondta, hogy magyarán manipulálni kell az embereket, és a bizalmukba kell férkőzni, hogy el tudj adni. Rájöttem, hogy ez egy nagyon nagy hazugság.

Azóta már a franchise partnere lettem, és szinte teljesen elhagytam a pénzügyi területet, ahol értékesítettem, mert rájöttem, hogy Tamás nem csupán lezárást, kommunikációt, és értékesítést tanít, hanem életeket változtat meg, és nekem ez veszettül megtetszett! Erre vágytam mindig is!

No, de mi ez a formula? Ezt a formulát az 5-ös fogatnak is nevezzük, ami teljesen átalakítja az értékesítést, és igazán nem értékesíteni fog az értékesítő, hanem lezárni. Ehhez hozzáraktam a saját felismerésem, és kutatásom eredményét, mely meghatározza az értékesítő feladatát pontosan.

Az értékesítő valódi feladata nem az, hogy eladjon! Az már a végterméke annak, ha teszi a dolgát! Az értékesítő valódi feladata, hogy az ügyfél vágyának útjából eltávolítsa az ügyfél múltból származó félelmeit, melyek a problémában tartják, és a termékével hozzájáruljon ahhoz, hogy az ügyfél megoldja a saját problémáját, és elérje a vágyát, ami ennek következtében a célja is. Ezzel az értékesítők az embereknek nem eladnak, hanem kezelik azokat, és ez az igazi érték, amit adni tudnak!

Ezt tudják elérni, ha Kasza Tamás által felfedezett 5 pontot használják, mint stratégiát. Ez egy szociális kommunikáció lesz, ami a társadalmat jobb állapotba tudja hozni, és ezzel együtt a gazdaságot is. Amikor nem ezt használják, legtöbbször tukmálás, erőlködés, erőltetés, és feszültség a vége, ami egy antiszociális kommunikáció! Az antiszociális kommunikáció rombol! Nézd csak meg, hogy az MLM cégeket, és a hálózati értékesítést mire tartják most az emberek? Meghallják, hogy MLM és menekülnek, pedig az egy nagyon jó dolog tud lenni. Ugyanígy megnézheted, amikor egy biztosítós felhív egy embert. A legtöbb esetben egy lecsapott kagyló, vagy egy „nem köszönöm” a vége. De bármire megnézhetnénk, hiszen amikor el akarnak adni nekünk, akkor már borsódzik a hátunk, mert előjön egy élmény a régmúltból.

Miért van ez? Mert valami előjön a gyerekkorunkból. Egy érzés, amitől már gyerekként rosszul lettünk. Ez nem más, mint amikor a szüleink ránk erőltették az akaratukat, és/vagy megoldották helyettünk a problémáinkat. Ilyenkor minden esetben egy önbizalomesést tapasztaltunk meg, amit egy rossz érzés követett. Csalódtunk! Nem a szüleinkben, hanem magunkban, hogy még erre se vagyunk képesek. Ennek olykor hangot is adtunk, mert mérgesek lettünk, hisz mi akartuk azt megoldani.

Tehát, el kell dönteni, hogy ha értékesítő vagy, akkor javítani akarsz a társadalom állapotán, vagy felvállalod, hogy te leszel az ügyfeled szüleje, és ezzel együtt az önbizalom rombolója is!?

Mit szeretnél, életet adni vagy halált? Építeni akarsz, vagy rombolni?

Válaszd a jobbik verziót, és gyere el, tanuld meg az 5 pont használatát (1. vágy 2. probléma 3. félelmek 4. ajánlat 5. előny), és legyél sikeres értékesítő úgy, hogy közben valódi értéket is adsz a társadalom számára!

Első lépésként javaslom a Díjmentes Kommunikációs Tréningeket, ahol az alapokat meg tudod tanulni, illetve bele tudsz kóstolni abba, hogy milyen is ez a dolog, működés közben.

Erre itt tudsz jelentkezni: www.dijmentes-kommunikacio.hu

Ha egyből valamelyik fizetős tréningre akarsz jelentkezni, és meg akarod tanulni a „HOGYAN”-t, akkor pedig írj nekem egy e-mailt a gaborfekete.kft@gmail.com e-mail címre, és kérj segítséget!

Ezt élvezni fogod, mert sem az idődet, sem az energiádat nem fogod pazarolni többet úgy, hogy még az ügyfeleid is jobban fognak szeretni. ezáltal több pénzed, és több szabadidőd is lesz!

Ne várj semmire! Jelentkezz most és tarts velem!

Megosztás:

Megosztás:

További bejegyzések:

A legmagasabb minimálbér?

A legmagasabb minimálbér?   Ez a blogbejegyzésem arról fog szólni, hogy miért fontos, hogy gazdaságilag rendbe kerülj, és mutat is

Scroll to Top